2009. október 27., kedd

Pókháló

Mindig beigazolódni látszik az a fura érzés, amelyre sokan nem figyelnek, és ami tegnap hatalmába kerített engem.

Amikor egy barátság egyik tagja hosszú idő után újra gondol a másikra, a másik felére, azt a másik „fél” halványan megérzi, és egyszerre gondolni kezd a másikra.

Abban a pillanatban nem tudja még ez a másik „fél”, hogy azért dereng fel gondolatában a rég nem látott ember, mert az gondolatot küldött feléje. Csupán másnap, amikor levél érkezik a régi baráttól, akkor válik nyilvánvalóvá, hogy láthatatlan vékony szál köti össze őket hosszú idő óta, amely ha az egyik végénél megpendül, azon egy vibráló hullám indul el és végül megpendíti a másik végét is, a magányban lebegő barátot, aki többé már nem az egyedüllét ködös terében bolyong.

Napsugár tör át a nyirkos ködön és az arctalan alakokon.

(Saját gondolataim - Murnio)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Write a comment, feel free to share your ideas and opinion. Thank you! K.Andi.